Körülbelül egy fél óra múlva, felkeltem az ajtó elől, és abbahagytam a zokogást.Elmentem tusolni, magamra kaptam a köpenyemet, bementem a szobámba.Válogattam a ruháim között. Amelyik nem nyerte el a tetszésemet, azt ráhajítottam az ágyamra.
Majd amikor azt a ruhát vettem a kezeim közé amelyikben a születésnapomon voltam, amikor először találkoztam Rainnel, megint elfogott a bánat és a sírás.És kerestem másik ruhát.
Sajnos Anyu és Apu elutaztak a Nagyihoz szóval egyedül voltam.
Reggeliztem, megmostam a fogam és magamra fújtam egy kis parfümöt.
Majd elindultam a suliba.Megvártam Rebeccát.Köszöntünk egymásnak, de tudta, hogy nem igazán szeretnék beszélgetni.Bennünk megvoltak azok, amik egy barátság során elengedhetetlenek.Mindig tudtuk mi van a másikkal, szinte megéreztük.Beértünk a suliba, de Rain-t sehol sem láttam.
De viszont volt egy új fiú.
Nem érdekelt, nem foglalkoztam vele, próbáltam a tanulásra koncentrálni.Azt viszont rögtön észrevettem, hogy ez a srác is érdeklődést mutat Rebecca felé. Amikor ezt elmondtam a barátnőmnek, ő csak annyit mondott, hogy:
-Nekem van barátom.-Majd kihúzta magát amitől rosszul éreztem magam, de ezt rögtön észre is vette,és próbálta elterelni a figyelmemet. De tudom, hogy a szomorúság eluralkodott rajtam, pedig örülnöm kellett volna Rebi boldogságának.Ezután kicsit boldogabbnak tetette magam, csakhogy Rebi is felszabaduljon. Az órákon is csak arra tudtam gondolni, hogy merre lehet Ő.
Csak az járt az eszemben, hogy én üldöztem el őt.Pedig nem akartam,csak túlságosan beleéltem magam.Nem lett volna szabad lekiabálnom, hiszen még nem is jártunk... Csók sem volt, és én mégis elüldöztem, és kérdőre vontam.
Néha csak azért kell egyedül lennünk, hogy hiányozzon számunkra valaki, és ismét szerelmesek lehessünk belé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése