Összes oldalmegjelenítés

2011. október 12., szerda

11.fejezet: Ez mi volt?

Felébredtem, de nagyon fáztam.Pedig be volt kapcsolva a fűtés.
Elindultam ruhát keresni, a polcomon.A kezembe akadt egy merészebb kivágású fekete póló.Felvettem azt, majd egy nadrágot is.A pólóra kerestem egy sálat is, hiszen már nagyon lehűlt a levegő.
Bementem a fürdőszobába, és kifésültem a hajamat, majd befontam.Lementem reggelizni, ezután pedig siettem fel a lépcsőn a fürdőszobába fogat mosni.
Lementem és gyorsan magamra kaptam egy kabátot, és indultam is.Azt hiszem Anyuék már hazaértek, de sietnem kellett, mert kicsit később keltem.
Rebecca mér kint várt a házuk előtt.
-Szia!-Köszöntem, bár olyan hangom volt mint aki nagyon csúnyán megfázott, amit mellesleg el is tudtam képzelni.
-Szia!-Köszönt vissza.-Megfáztál?
-Úgy tűnik.-Közben szipogtam egyet.
Majd elkezdtünk beszélgetni a kémia dolgozatról amit ma fogunk írni.
Oda értünk a sulihoz, elkapott a görcs Rain miatt.
Ma sem volt iskolában.Viszont az új fiú odajött, és bemutatkozott.
-Sziasztok! Christopher a nevem.
-Szia!-Szóltunk egyszerre Rebivel.
-Ő Rebecca, én pedig Hayley.-Mondtam végül.
Majd elkezdett velünk beszélgetni.Szerintem nagyon kedves srác. Miután csöngettek egy órán voltam Rebbivel, és kibeszéltük Chris-t.Rebinek megtetszett, de nem annyira, hogy Drake-et megcsalja.
Vége lett az óráknak, megírtuk a kémiát is.
Hazafele menet elkezdetem tüsszögni, és éreztem, hogy valaki figyel.Szükségem volt egy zsebkendőre, de Rebeccánál nem volt.
Majd valami elsuhant előttem, kissé félelmetes is volt,és a kezemben termett egy csomag bontatlan zsepi.Furcsa volt, és Rebeccával kicsit meg is ijedtünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése